Amit a magas vérnyomásról tudni érdemes
![]() |
![]() |
Mi a vérnyomás?
A vérnyomás a szív munkája által létrehozott, az erek falát belülről feszítő nyomás, amely a keringés fennmaradásának elengedhetetlen feltétele. A vérnyomás értéke igen változékony, számos tényező befolyásolja: éjszaka általában alacsonyabb, míg lelki vagy fizikai megterhelés, hideg vagy fájdalom hatására megemelkedhet.
Mit jelentenek a vérnyomásértékek?
A vérnyomást két számmal jellemezzük: például 121/82 Hgmm (higanymilliméter). A higanymilliméter a nyomás egyik elfogadott mértékegysége. Az első (vérnyomásmérőkön felső) szám, amit szisztolés értéknek nevezünk, az a nyomás, amely a szív összehúzódásakor mérhető az erekben, és értéke mindig nagyobb a második számnál. A második (vérnyomásmérőkön alsó) szám a diasztolés érték, mely azt a nyomást mutatja, amely a szív elernyedésekor mérhető az erekben. Az egy perc alatt a szívütések száma, vagyis az elhaladó pulzushullámok száma a pulzusszám. Ez a harmadik érték, amit vérnyomásméréskor meghatározunk, illetve az automata vérnyomásmérők kiírnak (pl.: 62/perc).
Mit nevezünk magas vérnyomásnak?
Ha a vérnyomás tartósan a normálérték felett van, azt magas vérnyomásnak, idegen szóval hipertóniának nevezzük. A magas vérnyomás az erek falát károsítja, ezáltal a különböző szív- és érrendszeri megbetegedések veszélyét fokozza. A szív- és érrendszer betegségek (pl. szívinfarktus, stroke) kialakulásának kockázata egyenes arányosan növekszik a vérnyomás értékek növekedésével. Az optimális vérnyomás esetén, 110/75 Hgmm feletti értékeknél a legalacsonyabb a kockázat, és minden 20/10 Hgmm növekedés megkétszerezi ezt. Tehát 140/90 Hgmm esetén a kardiovaszkuláris betegségek kockázata már több, mint a duplája, ezért a kezelés célja éppen ezen szövődmények megelőzése, nem csupán a vérnyomás számértékeinek csökkentése.
Gondozott hipertóniásként tünetmentesen több napon magasabb értékeket mért otthonában?
Amennyiben az utóbbi időben a megbeszélt célérték feletti vérnyomás értékeket mért, érdemes kezelőorvosával konzultálnia, hiszen a hipertónia az évek során előrehaladhat, további kivizsgálás, terápiamódosítás válhat szükségessé.
Amennyiben felvetődik bennünk a gyanú, hogy magas a vérnyomásunk, orvosi vizsgálat szükséges. A magasvérnyomás-betegség diagnózisát minden esetben orvos állítja fel. Az esetek többségében a magasvérnyomás-betegség gondozása a háziorvosi rendelőben történik. Szakellátás bevonása elsősorban a nehezen kezelhető esetekben, illetve másodlagos kórformák gyanúja esetén szükséges.
A diagnózis felállításán túl az orvos feladata a betegség súlyossági fokának megállapítása, valamint egy komplex szív- és érrendszeri rizikóbecslés elvégzése, az esetleges kiváltó tényezők, valamint szövődmények felderítése. A kivizsgálás (majd később a terápia is) minden esetben személyre szabottan, számos körülmény figyelembevételével történik meg. A kezelőorvos mindig egyénileg, az adott páciens számára legoptimálisabb módon határozza meg a szükséges vizsgálatokat és azok sorrendjét.
A rendelőben
- A korábbi kórtörténet, adatok részletes átbeszélése (anamnézis).
- Többszöri vérnyomás mérés.
- Testsúly, testmagasság mérés.
- Fizikális vizsgálat.
- Elektrokardiogram (EKG).
- Ha van rá mód, akkor esetenként testzsír százalék mérés, boka-kar index mérés.
Otthon
- Rendszeres vérnyomásmérés, vérnyomásnapló vezetése. Vérnyomás napló letöltése
- Ha orvos rendeli, akkor esetenként 24 órás vérnyomásmérés.
További vizsgálatok
- Az elvégzett vizsgálatok eredményeinek kiértékelése a rendelői megbeszélés alkalmával rendkívül fontosak.
- Laboratóriumi vizsgálat: vér, vizelet.
- Ultrahang vizsgálat: has, szív és esetenként vese- és nyaki erek.
- Szemészeti vizsgálat.
Magasvérnyomás-betegség kezelése, gondozása
Kezelés során nem csak a vérnyomás célérték (18-65 év közöttieknek a 120-129/70-79 Hgmm, 65 év felett a 130- 139/70-79 Hgmm) elérése a fontos, hanem a hipertónia okozta szervi károsodások, ún. szövődmények kialakulásának megelőzése, illetve azok fennállása esetén a folyamat lassítása, megállítása is, mert ezáltal javíthatjuk az életminőséget. Gyógyszeres kezelés esetén alapvető, hogy a gyógyszer bevétel az előírtaknak megfelelően, azonos időközönként történjen, ne tegye étel vagy élvezeti szer fogyasztásának függvényébe.
A vérnyomáscsökkentő gyógyszercsoportok palettája széles: ACEI (angiotenzinkonvertáló enzim gátló), ARB (angiotenzin-II receptor blokkoló), kalciumcsatorna-blokkolók, béta-blokkolók, vízhajtók, alfa-blokkolók, centrálisan ható gyógyszerek, direkt értágítók. A kezelőorvos a beteg állapotát, társbetegségeit, rizikótényezőit figyelembe véve választ személyre szabottan gyógyszert, akár egyszerre többet is.
A kombinációs kezelés egyszerre többféle hatóanyag egyidejű szedését jelenti. Ezt azért tartják előnyösebbnek a monoterápia (egyféle hatóanyagú) terápiával szemben, mert kisebb dózis mellett a vérnyomáscsökkentő hatás kifejezettebb, a vérnyomás céltartományt hamarabb lehet elérni. Továbbá kisebb dózis kevesebb mellékhatást is jelenthet. Hatástalanság, jelentősebb mellékhatás esetén ne kísérletezzen, beszélje meg kezelő orvosával.
Vérnyomás mérés menete és eszköze
Mikor?
A vérnyomás egészséges embereknél is bizonyos mértékű ingadozást mutat, illetve magasvérnyomás-betegség fennállása esetén is az ingadozás növekedése vagy éppen eltűnése fontos információ lehet. Ezért érdemes napi többszöri vérnyomásmérésre törekedni. Igyekezzünk minden mérés alkalmával, a későbbiekben részletezett, megfelelő körülményeket megteremteni. Amennyiben már szed vérnyomáscsökkentő gyógyszert, akkor a mérést a gyógyszerbevétel előtt érdemes elvégezni. Amennyiben valamilyen hirtelen fellépő panaszt, tünetet észlelünk magunkon, érdemes soron kívül megmérni a vérnyomást és feljegyezni, hogy mi miatt történt soron kívül a mérés.
Mivel?
Mindig klinikailag hitelesített, megbízható gyártótól származó készüléket próbáljunk meg használni. Azonban, ha erre nincs mód, akkor is az elsődleges és legfontosabb szempont, hogy az ún. felkaros mérők javasoltak, míg az egyéb (pl. csuklón, okosórán stb.) eszközök inkább csak durvább becslésre megfelelőek, habár a pontossága ezen eszközöknek is dinamikusan fejlődik. Az ideális mandzsettaméret fontos a pontos méréshez. Nagyobb mandzsettával a valósnál alacsonyabb, kisebbel magasabb értéket mérhetünk, kb. +/- 10-15 Hgmm-rel. Optimális esetben a mandzsetta felfújható tömlője a felkar 80%-át átéri és szélessége a felkar-körfogat 40%-a.
Életmód
Egészséges táplálkozás
Egészséges táplálkozás, amely a zöldségben, gyümölcsben, kis zsírtartalmú tejtermékben, magvakban, rostokban gazdag, sovány húsokat tartalmazó étkezéseket helyezi előtérbe az előre elkészített vagy félkész, zsíros táplálékok kerülése mellett. Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének közérthető táplálkozási ajánlása, az ún. OKOSTÁNYÉR nagy segítségünkre lehet e témában.
Konyhasó (nátrium-klorid) használatának csökkentése
Bár a hazai étkezési szokások mellett gyakran nehéz elérni, a cél a napi 5 gramm alatti (ez körülbelül 1 csapott teáskanálnyit jelent) konyhasó-bevitel. Ehhez kerülni vagy csökkenteni javasolt az asztali sózást, a sós ételeket, a tartósított, előre elkészített ételeket (melyek a konyhasó mellett egyéb nagy nátriumtartalmú tartósítószert is tartalmaznak).
Rendszeres fizikai aktivitás
A rendszeres fizikai aktivitás: heti 150 perc közepes intenzitású aerob aktivitás vagy ideális esetben napi 30–60 perces, a hét 5–7 napján végzett aerob mozgás (gyaloglás, kocogás, úszás, kerékpározás, tánc vagy más általunk kedvelt sport).
Testsúlycsökkentés, az ideális súly elérése
Javasolt az induló testsúly csökkentése egy év alatt 10%-kal az ideális testsúly eléréséhez. Energia szükségletet tekintve napi 500 kcal-val kevesebbet tanácsos fogyasztani az alapenergia szükséglethez képest. Túlsúly vagy kövérség esetén már a testsúly 5 kg-os csökkentése a vérnyomás 2-3 higanymilliméteres csökkenésével jár együtt. Érdemes dietetikustól segítséget kérni, amit a Myclickdoctor oldalunkon megtehet, díjmentesen konzultálhat szakemberrel. Regisztráláshoz és időpontfoglaláshoz kattintson IDE.
Dohányzás elhagyása
A dohányzás elhagyása nemcsak a vérnyomást csökkenti, hanem az erek falának károsodását is mérsékeli, és emellett egyéb megbetegedések (például tüdődaganat, asztma) veszélye is csökken.
Alkoholfogyasztás csökkentése
Férfiaknál kb. napi 3 egység (pl. 2 dl 13%-os bor), nőknél kb. napi 2 (pl. 1,5 dl 13%-os bor) egység alkohol fogyasztásánál több nem javasolt. Egy egység 10 ml vagy 8 g tiszta alkohol. Egy ital egységét az alábbi számítás alapján kapjuk: pl. 700 ml 13%-os borban (700x13)/1000= 9,1 egység alkohol van.
Stressz csökkentése
A stressz csökkentése javítja az általános egészségi állapotot, köztük a magas vérnyomást is.
Pihenés
Pihenés és életkorunknak megfelelő mennyiségű alvás is elengedhetetlen a megfelelő életmódhoz.
Forrás: Magyar Hypertónia Társaság,
https://www.doki.net/tarsasag/hypertension_paciens/info.aspx?sp=200